2012. 02. 08. Aranka névnap

Keresés

     



Portálmail Magyarországportal.hu

szövegszínház

Hírek Színház műsorok  Színházi Jegyirodák a neten  Színházi Háló  Színházak a megyében Programajánló

 

Hírek

  

Színházi nevelési társulatok

Pénteken tartják a színházi nevelési társulatok országos találkozóját Budapesten, a rendezvényen egy jelenet előadásával után mutatják be, hogyan működik a beavató színház, hogyan készül a látottak-hallottak alapján drámafoglalkozás.

Hajós Zsuzsa, a rendezvényt szervező Kerekasztal Társulás drámapedagógusa kifejtette: a beavató színház megmutatja a színházi eszközöket, leleplezi, hogyan működik a színház. Az iskolai drámamunka egyfajta irodalomóra, műelemzés, egy erkölcsi probléma körbejárása. A drámafoglalkozás a színházi előadást követően feldolgozza a látottakat azáltal, hogy megbeszéli a gyerekekkel a problémákat. A nevelési foglalkozás összetettebb, a tanárok és a gyerekek is játszanak a darabban, szerepet öltenek magukra - tette hozzá.

Az országos találkozón Frank Wedekind német drámaíró A tavasz ébredése című darabjából mutatnak be egy részletet. A jelenetben Wendla, a tizennégy éves lány megkérdezi édesanyját, hogyan születik a gyerek. Az anya azt a választ adja lányának, hogy a gólya hozza. A jelenet által felvetett problémák bemutatásával illusztrálják a Káva Kulturális Műhely és a Kerekasztal Társulás színész-drámatanárai a beavató színházi nevelési foglalkozást.

A pénteki összejövetelen Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke a színházi nevelés történetébe, jelenébe vezeti be az érdeklődőket, ezt követően kerekasztal-beszélgetést tartanak szakemberek részvételével a színházi nevelésről, határairól és feladatairól.
Hajós Zsuzsa drámapedagógus elmondása szerint Magyarországon 3-4 csoport foglalkozik beavató színházzal, drámapedagógus már majdnem minden iskolában van. A színházi nevelési programmal 6-7 csoport munkálkodik, két professzionális csapat van, a Káva és a Kerekasztal. Kevés az állandó társulat, sok csoportot most szerveznek - tette hozzá.
A Kerekasztal színházi nevelési társulat 1992-ben jött létre, azóta évente 150-170 előadást tart. A Káva színházi nevelési társulat 1994-ben kezdte munkáját, 1997 őszétől vált teljesen önállóvá.

Tovább>>>

- vissza -

 
 

Schwajda György a kaposvári színház új igazgatója

A kaposvári közgyűlés csütörtöki döntése szerint Schwajda György lesz a Csiky Gergely Színház új igazgatója.

 

 

A 65 éves író-dramaturg-rendező kinevezése július 1-től öt évre szól. A kaposvári közgyűlés 17 igen, 1 nem és 7 tartózkodás mellett szavazta meg az új igazgatót. A testület Schwajda György kérésének megfelelően zárt ülésen, valamivel több mint másfél órán át tárgyalt a kinevezésről.
Znamenák Istvánnak, a teátrum jelenlegi igazgatójának június 30-án jár le a megbízása. A tavaly egy évre megválasztott színész-rendező - akkori ígéretéhez híven - most is beadta a pályázatát a direktori posztra. Őt a közgyűlés által a két beérkezett pályázat véleményezésére felkért kilenc tagú szakmai zsűriből ketten támogatták.
Schwajda Györgyöt Kaposvár polgármestere, Szita Károly (Fidesz) kérte fel pályázatának benyújtására. A pályázat kiírásáról döntő februári közgyűlésen azt mondta: "Kaposvárnak a legjobb jár, ezért kértem fel az új Nemzeti Színház első igazgatóját, hogy nyújtsa be a pályázatát".
A zárt ülést követő rögtönzött sajtótájékoztatón Schwajda György közölte: ő ettől a pillanattól kezdve kezd el igazán gondolkodni azon, hogy mint kaposvári színházigazgató, mit fog tenni. Az bizonyos, hogy az elkövetkező fél évet a jelenlegi igazgató fogja irányítani, "én január 1-től fogok igazán dolgozni" - mondta. Türelmet kért az újságíróktól, s megígérte: ősszel, ha átlátja a színházat, és pontosan tudja a teendőit, rendelkezésre áll. Most azonban többet nem kívánt mondani.

Tovább>>>

- vissza -

    XII. Keszthelyi Nyári Játékok   július 28 – augusztus 14.

Festetics-kastély parkja 

A Keszthelyi Nyári Játékok idén az eddigi legnagyobb szabású és legkülönlegesebb programmal várja nézőit. Az önfeledt, nyáresti szórakozásról olyan nagyszerű színészek gondoskodnak, mint Törőcsik Mari, Básti Juli, Liptai Claudia, Kovács Patrícia, Nagy-Kálózy Eszter, Patai Anna, Rudolf Péter és Scherer Péter.

 

A program éppoly fantasztikus, mint a szereplőgárda. Először Stephen Sondheim: Egy nyári éj mosolya című musicalje kerül bemutatásra – mindössze négy alkalommal. Az exkluzív előbemutató  a londoni West End-en és a New York-i Broadway-n is látható előadás replika-változata. Ezt követően kerül műsorra a Budapesten már óriási sikerrel játszott Pletykafészek, mely most először vendégszerepel vidéki színpadon.

 

    Neil Simon  Pletykafészek  bohózat 

Neil Simon már jól ismert a keszthelyi közönség számára, hiszen tavaly A 88. utca foglyai című darabja került bemutatásra a Keszthelyi Nyári Játékokon. Simon Pletykafészek című bohózatát február közepén mutatta be a Centrál Színház Puskás Tamás rendezésében. Ez a vígjáték is igazi felhőtlen szórakozást kínál, bár értelmezhető szatirikus társadalomkritikaként is: a felső tízezer világában játszódó történet egyetlen este eseményeit, egy katasztrofálisan végződő vendégség történetét meséli el. Egy vezető politikus otthonába, a tizedik házassági évfordulójára érkeznek sorra a procc vendégek – csak éppen pont a házigazdák hiányoznak. A váratlan helyzettől kétségbe eső házaspárok egyre inkább abszurdan kezdenek viselkedni, a képmutatók arcáról lefoszlik az álarc – miközben a közönség dől a röhögéstől.  Ennek az előadásnak a szereposztása is parádés. A négy házaspárt Básti Juli-Scherer Péter, Liptai Claudia-Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter-Simon Kornél, valamint Bertalan Ági-Schmied Zoltán alakítják fergetegesen.

 

Stephen Sondheim (zene, dalszövegek)
Hugh Wheeler (szövegkönyv)

Egy nyári éj mosolya (A Little Night Music) musical
Fordította: Fábri Péter

Szereplők:

MADAME ARMFELDT Törőcsik Mari
DESIRÉE ARMFELDT Nagy-Kálózy Eszter
FREDRIK Gergely Róbert
ANNE EGERMAN Ágoston Katalin
HENRIK Szemenyei János
CARL-MAGNUS MALCOLM GRÓG Egyházi Géza
CHARLOTTE MALCOLM GRÓFNÉ Kovács Patrícia
PETRA Balogh Anna
FREDRIKA Patai Anna
FRID, AZ INASA Vári-Kovács Péter
LINDQUIST ÚR Nótás György
NORDSTROM ASSZONY (NORDTSTROMMNÉ) Balog Tímea
ANDERSSEN ASSZONY (ANDERSSENNÉ) Bende Zsuzsanna
ERLANSON ÚR Csapó József
SEGSTROM ASSZONY (SEGSTROMNÉ) Megyesi Schwartz Lúcia

A Menier Chocolate Factory production


Díszlet és jelmeztervek: David Farley
Koreográfia: Lynne Page
Fénytervező: Hartley T A Kemp
Zenei rendező: Caroline Humphris
Hangszerelte: Jason Carr
Hangtervező: Gareth Owen
Dramaturg: Baráthy György
Zenei vezető: Lázár Zsigmond
Jelmezkivitelező: Andó Ildikó, Marton Dianna
Rendezőasszisztens: Kántor Nóra

Producer és művészeti vezető: David Babani
Színpadra állította: Tom Littler
Rendezte: Trevor Nunn

Bemutató: 2011. október 14. 19 óra

 

        Egy nyári éj mosolya

Zene és dalszöveg: Stephen Sondheim
Szövegkönyv: Hugh Wheeler
Ingmar Bergman filmje nyomán
Trevor Nunn rendezése

A történetről

A történet a századfordulón játszódik, Svédországban. Desirée Armfeldt, a gyönyörű színésznő úgy érzi, hogy sok viharos esztendő után itt az ideje, hogy megállapodjon. Kiszemeltje nem más, mint hajdani szeretője, a sikeres ügyvéd, Fredrik Egerman. Van azonban egy kisebb bökkenő: időközben Fredrik elvett egy tizenkilencéves lányt, aki még az esküvő után is megáltalkodottan ragaszkodik szüzességéhez. Desirée furfangos tervet eszel ki: Szent Iván éjjelén meghívja a házaspárt édesanyja, a hajdani kurtizán kastélyába. Csakhogy ezen a bizonyos estén váratlanul beállít Desirée jelenlegi szeretője, egy dölyfös dragonyos, féltékenységtől tébolyult felesége társaságában és Fredrik felnőtt fia, aki papnak készül, és titokban szerelmes ifjú mostohaanyjába. A fehér éjszakától és a vörös bortól megmámorosodott vendégek őrült szerelmi kergetőzésbe kezdenek...

 

A darabról


A már akkor elismert zeneszerzőt-dalszövegíró, Stephen Sondheimet Ingmar Bergman 1955-ben készült Egy nyári éj mosolya című filmje ihlette az Egy kis éji zene című musical megírására. A musicalt, melynek szövegkönyvét Hugh Wheeler írta, először 1973-ban állították színpadra a Broadway-en; a West End-i premier 1975-ben volt. A darab legutóbbi bemutatóját Trevor Nunn rendezte a Menier Chocolate Factory-ben 2008-ban. A produckióban, mely aztán újra megjárta a Broadway-t, olyan világhírű színésznők szerepeltek mint Catherine Zeta-Jones és Angela Lansbury (Gyilkos sorok).

 

Az alkotókról

Az idén 81 éves Stephen Sondheim a huszadik századi zenés amerikai színház legfontosabb alakja. Pályája első jelentős sikerét a West Side Story dalszövegírójaként aratta, a hatvanas évektől kezdve már zeneszerzőként is dolgozott. Műveit újszerű, szokatlan dramaturgiai megoldások, a musical műfajától látszólag idegen témák jellemzik. Írt darabot az amerikai történelem elnökgyilkosságairól (Assassins), morbid operettet egy tizenkilencedik századi tömeggyilkosról (Sweeney Todd), Grimm-mesehősökkel telezsúfolt poszt-freudi musical-látomást (Into the Woods), de feldolgozta Georges Seaurat egyik főművét is (Sunday in the Park with George).

 

Az előadás rendezője Trevor Nunn. Az idén 71 éves Nunn 1968 és 1986 között a Royal Shakespeare Company művészeti vezetője volt, később pedig a londoni Nemzeti Színház művészeti vezetője lett. Pályája során számtalan klasszikus darabot rendezett, köztük a teljes Shakespeare-életművet, de a zenés színházakban is jelentős sikereket ért el, ő volt például a Macskák vagy a Nyomorultak ősbemutatóinak rendezője. A sokszori jelölés mellett háromszor nyerte el a Tony-, háromszor az Olivier- és háromszor a Drama Desk-díjat.

 

A megvalósítókról

Sondheim a posztmodern, és az azutáni kultúra elválaszthatatlan része, műveit az elmúlt másfél évtizedben jelentős (elsősorban londoni) színházi műhelyek rendezői újra felfedezték. A londoni Nemzeti Színház, a Donmar Warehouse bemutatói az eredeti helyszín után rendre átkerültek a West End és Broadway nagyobb színházaiba is. A Menier Chocolate Factory a felsoroltakhoz képest fiatal intézmény, alig hét éves, ám már egy évvel a megnyitása után a londoni színházi élet egyik legjobb nevű és legizgalmasabb helyszínévé vált. Ezt nem utolsó sorban Sondheim: Sunday in the Park with George című darabjának felújításával érték el, mely óriási kritikai és közönségsikert aratott. Második Sondheim bemutatójukat az Egy kis éji zenét 2008 őszén mutatták be, majd a nagy sikerre való tekintettel 2009 tavaszától a West Enden, a Garrick Theatre-ben játszották. 2009 decemberében a produkció átköltözött a Broadway-ra (Walter Kerr Theatre), ahol 450 előadást ért meg. A Broadway előadás ajánlófilmje ízelítőt ad a darab hangulatából.

 

A Centrál Színház eddigi legnagyratörőbb vállalkozása az Egy kis éji zene színpadra állítása a Menier Choclate Factory-val közösen, Trevor Nunn rendezésében. Színház a bemutató szervezését már két éve elkezdte és bár a darab szerepei zeneileg rendkívül nehezek, mégis sikerült megtalálni a tökéletes szereposztást. A hajdani kurtizán, Madame Armfeldt szerepére Törőcsik Mari mondott igent. Az események középpontjában álló Desirée szerepét Nagy-Kálózy Eszter alakítja, míg a kislány, Fredrika szerepére az ifjú felfedezettre, Patai Annára esett a választás. A szolgálólányt, Petrát, a közkedvelt musical énekesnő, Balogh Anna eleveníti meg, Charlotte-ot, a fanyar homorú grófnét pedig Kovács Patrícia alakítja. A történetet a szereplők számára láthatatlan kvintett, a Liebesliederek kommentálják. A próbák június közepétől július végéig tartanak, az eredeti, londoni produkció hét fős alkotógárdájának vezetésével. Előbemutató a XII. Keszthelyi Nyári Játékok alatt lesz Keszthelyen, július 28-31 között, premier és az ünnepélyes díszbemutató október 14-én lesz a Centrál Színházban.

- vissza -

Szabadtéri Színházak programnaptár

szerdajúl. 27.    Liszt mindörökké! Koncert - Vásáry Tamás karmester, zongoraművész és a Kodály Ifjúsági Világzenekar
Helyszín: Városmajori Szabadtéri Színpad | koncert 

csütörtökjúl. 28.    Szirmai Albert-Bakonyi Károly – Gábor Andor – Békeffi István – Kaszó Elek: Mágnás Miska
Helyszín: Városmajori Szabadtéri Színpad | zenés színház 

péntekjúl. 29.    Freddie Mercury emlékkoncert Egy bohém rapszódiája
Helyszín: Margitszigeti Szabadtéri Színpad | koncert 

szombatjúl. 30.    Heidinger Zoltán: Varázsló iskola
Helyszín: Interaktív meseszínpad | gyerekműsorok 

szombatjúl. 30.    Marc Camoletti: Francia négyes avagy Négyen a kanapén
Helyszín: Városmajori Szabadtéri Színpad | vígjáték 

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Budapesti Nyári Fesztivál 2011.
A Margitszigeti Szabadtéri Színpad az ország egyetlen állandó szabadtéri színpada, mely a műemlék víztorony tövében épült fel közel 3000 férőhelyes nézőtérrel. A páratlan adottságokkal rendelkező színpadon kezdetek óta nagyoperettek, klasszikus balettek és operák, valamint az utóbbi évtizedekben rockoperák és musicalek kerülnek bemutatásra. A hazai neves énekesek és zenészek mellett minden évben számos világhírű együttes és előadóművész is fellép itt.
Az előadások kezdetéhez igazított hajójáratokkal érkezhetnek a szigetre, majd az előadás után ugyanúgy hajó viszi Önöket vissza a kikötőbe. Olvassa el erről szóló tájékoztatónkat bővebben!

Hogyan talál meg minket?
Árpád-híd felől: Pestről 26-os busszal a Centenáriumi emlékműig; Észak-Budáról 134-es busszal (Békásmegyer Új megyeri tér-Margitsziget), 106-os busszal a Szigeti bejáróig.

Az előadások júniusban és júliusban 20.30-kor, augusztusban 20.00 órakor kezdődnek.

 

Városmajori Szabadtéri Színpad

Budapesti Nyári Fesztivál 2011.
A közel 1000 férőhelyes színpad Buda egyik közkedvelt parkjában, a Városmajor parkban épült fel.  Itt, a Városmajori Színpadon gyermekelőadások, zenés- és prózai darabok, vígjátékok és tragikomédiák kerülnek bemutatásra. A fővárosi színházak vendégjátékai mellett vidéki és határon túli színházak legjobb előadásai is a programon vannak.

Hogyan talál meg minket?

Moszkva tértől 5-10 perc séta: a Csaba utca jobb oldalán kell menni, a virágbolt után jobbra indul az Árkay Aladár gyalogos sétány (nem az Ignotus utca), mely egyenesen a Városmajori Szabadtéri Színpadhoz vezet.

Busszal 39-es, 128-as és 129-es buszokkal a Csaba utcai megállótól 3 perces séta a park felé. A színház a Városmajori Jézus Szíve katolikus Plébániatemplom mögött található a parkban.

Autóval megközelíthető: Moszkva tér felől a Csaba utcán jobbra kell befordulni a Maros utcára, innen pedig még egyszer jobbra a Szamos utcára. Megállni a Maros utcán lehet, illetve a színház előtti parkolóban, amíg van hely.

Az előadások 20.00-kor kezdődnek. A gyerekeknek is kínálunk programokat vasárnaponként 10.30-tól.

100 éves Víztorony

Budapesti Nyári Fesztivál 2011.

Új helyszín- Margitszigeti Jazzy - Tower


A Margitszigeti Szabadtéri Színpad területén áll az ország legnagyobb műemlék víztornya, a Zielinszki Szilárd tervezte Margitszigeti Víztorony. A Budapesti Nyári Fesztivált szervező Szabad Tér Színház nonprofit Kft. a 2011. év fesztiválprogramjában kiemelt figyelmet szentel a torony 100. születésnapjának, mely alkalomra különleges eseményeket, a Víztorony felszentelését, 100 párral esküvőt és heti rendszerességgel zenés programokat, jazz esteket  szervez. Ismert előadók, kedvelt művészek közreműködésével összeállított programsorozattal ünnepeljük a kerek évfordulót májustól augusztusig. Ünnepeljenek velünk!

PROGRAMOK - Jazzy Tower

A 100 éves születésnapját ünneplő Víztorony 4 különleges szombat esti jazz élményt kínál.
Válaszd az élményt, és keresd a különleges alkalmakat, a Margitszigeti Jazzy Tower éjszakákon!

Koncertek és az együttléteket! Többet nyújt, mint bármi más eddig! Ha egyszer eljössz, mindig ott leszel!  Érkezz, a Jazzy Hajójárattal

Koncertek
Augusztus 6. - Király Viktor
Szeptember 3. - Majsai Gábor

- vissza -

 

Színházműsorok

Antropos

Borsod Színházajánló

Miskolci ProgramMusicart Műsoriroda

Port

Rendezvény Információs Portál

Szegedi Színházműsor

Fesztivál.hu

Színházi Jegyirodák a neten

Ajánlatkérés SzínházjegyreÁkos Jegyiroda

Ibolya Jegyiroda

Brodway Jegyiroda

Interticket

Jegy.szinház.hu

JegySM

Jegyvilág

Lőrinci JegyirodaPremier Jegyiroda

Szinház és Koncertjegyek

Tickett Office

Ticket Portal

Tiffany Jegyiroda

Videótéka és Jegyiroda

Dglobal

Színházi Háló

Miskolci Nemzeti Színház HíreiBrodway.lap.hu
Budapestinfo.euDrama

Gárdonyi Géza barátikör

Kultissimo

Kultúrpart

Színház.hu

Művészetek.com

Színész leszek!

Színház tv

Vastaps

- vissza -

Színházak a megyében

 

Teatro Capriccio Színház

 

8294 Vigántpetend, Templom
Web: capriccio.hu/index.htm

- vissza -

Balaton Szabadidő és Konferencia Központ

8230, Balatonfüred Horváth M.u.

Porta: 06-87/580-049
Iroda: 06-87/480-196
Fax: 06-87/482-193
Email: balatonkonferencia@chello.hu
balatonszabadido@chello.hu

- vissza -

        

THEATER.HU

Egressy Zoltán Portugálját mutatták Tatabányán

Egressy Zoltán Portugál cím? tragikomédiáját mutatta be tatabányai Jászai Mari Színház, Népház. A f?szerepet a 2011-ben Junior Príma díjas Pál András játssza, a darabot Hargitai Iván rendezte.


Kabaré! Kabaré!

Már próbálják az Agria Kabarét, a Gárdonyi Géza Színház legújabb kezdeményezését. Nem csak felh?tlen szórakozást ígér, de fel is eleveníti a hagyományos kabaré m?faját.


10 éves a Magyarock Dalszínház

2012-ben ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a komáromi Magyarock Dalszínház társulata. A város Pro Urbe díjas társulata 2002 februárjában Vizeli Csaba kezdeményezésére alakult. F? céljának a magyar zenés darabok színpadra állítását és új magyar m?vek létrehozását t?zte ki.


KOMOLYZENE

Beethoven-est - Budapest, Művészetek Palotája, március 19., 19.45h

Ludwig van Beethoven minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője. Az általa utolsóként bemutatott zongoraverseny és utolsó szimfóniája az emberi szellem legmagasztosabb kinyilatkoztatásaként él egész Európa kulturális emlékezetében.


Evelyn Glennie - Budapest, Művészetek Palotája, március 27., 19.30h

A skóciai Aberdeenben született Evelyn Glennie évente több mint száz koncertet ad. Sok, kifejezetten neki írt művet mutat be, és ő maga is jelentős komponistának számít. Tizenkét éves kora óta súlyos halláscsökkentként él...


Paweł Kowalski - Budapest, Uránia Nemzeti Filmszínház, március 29., 19.30h

A Chopin 2010 - Nemzetközi Chopin Év keretében Magyarországra látogat Paweł Kowalski lengyel zongoraművész. Különleges Chopin-zongoraestjét 2010. március 29-én a Budapesti Tavaszi Fesztiválon hallgathatják meg az érdeklődők.


Nyomtatás | Ajánld az oldalt másoknak!

Minden jog fenntartva! 2005-2012 © Portal Internet Kft.


klub

workania

portalcsoport


compmark3

unicredit